Ha ettetek még finomat…

Én nem vagyok egy Gombóc Artúr típus. Előbb le lehet venni a lábamról egy mennyeien puha pogácsával, mint egy habos valamivel, de erre a habra ránéztem és megindult a nyálelválasztásom. Alig bírtam kivárni, hogy elkészüljön és belekanalazzak.
Aztán eljött az idő. 🙂 És annyira, de annyira finom, hogy elmondani nem tudom.
Nem igazán vagyok oda a mousse-okért, de volt már hasonló krémem a blogon, amit szintén imádok. Próbáljátok ki mindkettőt és teszteljétek, melyik nyeri el jobban a tetszéseteket. 🙂

6 adaghoz:

20 dkg (jó minőségű, legalább 52%-os) étcsokoládé
3 tojás
2 evőkanál forró víz
4 dkg kristálycukor
25 dkg habtejszín

A csokoládét gőz felett egy nagyobb tálban megolvasztjuk.
A három tojás sárgáját kicsit összekeverjük a cukorral és a forró vízzel.
A tejszínt verjük habbá, majd keverjük hozzá a csokoládéhoz.
Ezután a tojássárgás masszát is keverjük a meleg habos csokoládéhoz.
A tojások fehérjét verjük habbá, és azt is forgassuk a krémhez.
Adagoljuk poharakba, tálkákba, majd tegyük hűtőbe legalább 2 két órára, hogy a krém megszilárduljon.
Tejszínhabbal, gyümölccsel gazdagítva vagy csak úgy magában kínáljuk!

Jó étvágyat! 🙂

Ezt a finomságot itt találtam.

Print Friendly, PDF & Email