Nem mondom, hogy repestem az örömtől, amikor húgom parfé tortát kért a születésnapjára…de mivel a hagyományos tortákat nem kedveli, kötélnek álltam annak ellenére, hogy fiókos fagyasztóim vannak.

Igaz macerás volt kivitelezni, pláne hogy ezelőtt még ilyet nem készítettem, de megérte. A torta még a felszelés napján elfogyott az utolsó cseppig, holott ez a mi családunkra nem jellemző! 😀

Kezdjük ott, hogy ki kellett okosodnom a témában. Első ránézésre nem macerás torta, másodikra sem és tulajdonképpen nem is az, de borzalmasan időigényes. Akinek pedig csak fiókos fagyasztója van,- mint ugye nekem – az különösen tud szenvedni egy sort. 😛
Az én mázlim az lett végül, hogy csupán egy kis 12 szeletes tortát készítettem és egy 24 cm-es kartonra tettem. Így fért be a nagy hűtőm fagyójának legaljába, miután annak tartalmát átköltöztettem a pincés fagyóba.
Nagyobb tortát esélytelen lett volna készítenem ebben a felállásban.

A receptet már évek óta elraktároztam, Moha Konyhájából való.
Benne bízom! 😉
Én egy kb. 18 cm átmérőjű tortához való mennyiséget írok le Nektek.
Amennyiben duplázzátok az adagot, az egy 26 cm-es tortához elegendő! 😉

Piskótához:
1 tojás
1 púpos evőkanál liszt
1 csapott evőkanál cukor

Parfé alaphoz:
4 tojássárgája
fél liter tej
15 dkg cukor

Ízesítéshez:
5 dkg étcsoki, 1 teáskanál kakaópor
5 dkg mascarpone, 1 kk vanília aroma
10 dkg meggybefőtt
2,5 dkg darált mák, reszelt citromhéj
4 dl tejszínhab

Díszítés:
2,5-3 dl tejszínhab
csokoládé, mogyoró/mandula krokant

Először is elkészítjük a parfé alapot.
A tojások sárgáit a cukorral kihabosítjuk, majd belekeverjük a tejet és kis lángon, kézi habverővel folyamatosan kevergetve besűrítjük.
4 részre osztjuk. (kb.175 gr alap jut mindegyik ízhez.)
Külön tálakba adagoljuk az ízesítőket és elkeverjük őket a parfé alappal.

A meggyes tölteléket botmixerrel keverjük át. 😉Ezeket lefedve hagyjuk kihűlni, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára. (Elég gyorsan lehűlnek az ilyen kis adagok, így ha reggel elkészítjük késő délután elkezdhetjük összeállítani a tortát.)
Másnap reggel a piskótalap sütésével kezdünk.
A szokott módon bekeverjük és egy 20 cm-es formában megsütjük 15-20 perc alatt 180 fokon.
Hagyjuk kihűlni.

Én egy állítható kerek tortaformát használtam.
Egy, a formától magasabb karton lapot alufóliával bevontam és a forma belsejébe hajtogattam. Ekkor jött az első felismerés: magas a karton nem fér be a fagyasztóba. Levág, újra játszik. 🙂

A karton egy fontos lépés, tekintve, hogy magasabb lesz a tortánk, mint a forma, valaminek tartania kell a folyékony rétegeket.

 

Aztán sikeresen abszolváltam a feladatot, belefektettem a kihűlt piskóta lapot.
Kezdődhet a könnyű, ámde hosszadalmas procedúra.
Felverünk egy deci tejszínt és a csokis réteghez forgatjuk.
Ezt ráöntjük a piskótára, kicsit az asztalhoz ütögetjük a tálcát, hogy eltávozzanak a buborékok, majd mehet a fagyóba legalább 2 órára.
A lényeg, hogy fagyjon meg a réteg.
Újabb egy deci tejszínt verünk habbá, beleforgatjuk a vaníliás alapba, mehet a fagyott csokira. Ismét fagyó.
Ismét egy deci tejszín, meggyhez, vaníliára, fagyó.
Végül a mákos réteg is rákerül.
Másnap szabadítottam ki a tortát a formából. A vastag karton miatt elég gnóm lett, de ez semmit nem számít, jön rá a tejszín.A díszítéshez szánt tejszínt felverjük, majd körbekenjük a fagyos tortát. Épp csak sima legyen. Betesszük kicsit a fagyóba, majd kenjünk rá egy újabb réteget, amit aztán tortafésűvel körbe is húzhatunk.
Ha szeretnénk, ezek a ponton panírozhatjuk az oldalát krokanttal, illetve egy kis hűtés után csokit is csorgathatunk az oldalára.
Tetejére habrózsákat nyomunk és csokidísszel, meggyszemekkel, krokanttal díszíthetjük.
Tegyük vissza a fagyasztóba a köszöntésig.Megmondom őszintén dagad a mellkasom a büszkeségtől. 😀 Pláne, hogy nem hitték el, hogy én készítettem….annak ellenére hogy cukrász volnék vagy mi a szösz. 😀És íme egy szeletke belőle. (Tudom, a vaníliásnál benéztem a hab mennyiséget, de semmit nem vont le a vékonyabb réteg vanília az élvezeti értékből. 😛 )

Sok sikert a készítéséhez és jó étvágyat hozzá!