Mutatós, könnyed, sütés nélküli finomság, ami sokféle gyümölccsel elkészíthető.
Hozzávalók egy 16 cm átmérőjű, 6 szeletes tortához:
100 gr zabkeksz
50 gr vaj

200 gr fagyasztott málna
8 lap zselatin
2+3 ek cukor
2 ek citromlé
250 gr mascarpone
2 dl 30%-os habtejszín
100 gr görög joghurt

Díszítés:
friss málnaszemek

A kekszet felaprítjuk, az olvasztott vajjal összekeverjük, majd a forma aljába nyomkodjuk egyenletesen és hűtőbe tesszük.
A málnát 2 evőkanál cukorral megszórjuk, majd mikróban felolvasztjuk.
3 lapzselatint hideg vízben áztatunk 5 percig, majd kinyomjuk belőle a vizet óvatosan és a meleg málnához keverjük.
A mascarponét a maradék cukorral kikeverjük, belekeverjük a joghurtot, citromlevet.
Felmelegítjük (nem forraljuk) a tejszínt, majd a maradék 5 lap előre beáztatott zselatint elkeverjük benne.
A zselatinos tejszínt a joghurtos alaphoz keverjük.
3 nagyjából egyenlő részre osztjuk a krémet.
Az egyik, legsötétebb részhez több málnát teszünk, a másodikhoz már inkább csak a málna levéből keveset, a harmadikat fehéren hagyjuk.
Amikor szépnek találjuk a színárnyalatokat, a legsötétebbet a kekszes alapra öntjük és hűtőbe tesszük 15-30 percre, míg megszilárdul.
Erre megy a halványabbik szín és végül a fehér.
Amikor az egész megszilárdult, egy késsel körbe vágjuk a formát és leemeljük a tortáról.
Friss málna szemekkel díszítjük.

Csak és kizárólag legalább 30% zsírtartalmú valódi tejszínnel dolgozzunk! Semmiképpen ne növényivel.

 

Jó étvágyat hozzá!

Print Friendly, PDF & Email