IMG_8318Imádjuk az áfonyát. Valami finomságot szerettünk volna készíteni a hétvégi bográcsozáshoz, és adott volt a gyümölcs. Grízpudingot gondoltam mellé, és ez sült ki belőle. 🙂

Ez az a szelet süti, amire nem kell sokat várni, hogy fel lehessen vágni, mivel a grízes krém voltaképpen elég stabil és a piskótára sem kell várni, hogy megpuhuljon.:P

Jó nagy, kiadós szeletek lesznek.

3 tojás
15 dkg porcukor
18 dkg liszt
6 gr sütőpor
5 dkg puha vaj
1 dl tejföl
reszelt citromhéj
4 dl tej
5 evőkanál búzadara
15 dkg vaj
15 dkg porcukor
1/2 rúd vanília magjai
kb. 25 dkg áfonya

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, majd egy 30×25 cm-es tepsit sütőpapírral bélelünk. A tojásokat szétválasztjuk.
A fehérjét kemény habbá verjük, a sárgájákat kikeverjük cukorral, vajjal, citromhéjjal, tejföllel, majd a sütőporral elkevert liszttel.
A fehérjehabot összeforgatjuk a sárgájás keverékkel, majd a formába simítjuk, és tűpróbáig sütjük. Ez 20-30 perc.

IMG_8323A búzadarát a tejben sűrűre főzzük, majd kihűtjük.
A vajat habosra keverjük a porcukorral és a vanília magjaival, majd összeforgatjuk a kihűlt grízzel.

Kevés olvasztott málnát is keverhetünk a krémbe.

 

A piskótát vízszintesen kettévágjuk. Az egyik lapra kenjük a krémet, megszórjuk a gyümölcsökkel, majd ráfektetjük a másik lapot és hűtőbe tesszük.
A tetejét porcukorral hintjük, áfonyaszemekkel díszítjük.

IMG_8320Jó étvágyat!

Print Friendly, PDF & Email