IMG_6553Nem azt mondom, hogy a leggyorsabb étel, viszont sokféleképp variálható.Ha egyszer ráérzel, hogyan vágd szét a húst ahhoz, hogy teljesen ki tudd teríteni, nyert ügyed van! 😀
A tölteléket tekintve azt teszel bele, amit akarsz! 😉
Egyszer barackkal készítettem és az is finom volt. A kép nem a legjobb, de látszik a lényeg.
Ez röviden így nézett ki, idézem magamtól:

Tegnap őszibarackos karajt sütöttem. Az a baj, hogy nagyon későn lett kész, a fények nem voltak alkalmasak fotózásra, pedig guszta volt felszeletelve is…..hajnalban pedig apa elemózsiás kosárkájában el is távozott az egész.
Azért leírom:
A karajt (nem volt egy kilónyi) a hosszabbik felénél elkezdtem spirálban felvágni. Vagyis szétnyitottam az egészet. Kiterítettem a húst. Sóztam, borsoztam, érett őszibarackot szeleteltem bele, megszórtam kevés cukorral és feltekertem ugyanarra, amerre szétbontottam. Összekötöttem az egészet, hogy ne nyíljon szét, sóztam, borsoztam és a tetejét meghintettem kevés rétesliszttel és 2 dl vizet öntöttem alá.
Lefedtem alufóliával és 200 fokos sütőben egy órán át pároltam. Azután levettem a fóliát és 180 fokra visszavettem a hőfokot.
Amikor puha a hús öntöttem alá 1 dl száraz vörösbort, megkentem a tetejét őszibarack lekvárral és 10 percig ismét hagytam sülni. Ezután meglocsoltam a szaftjával, ismét lekvárral kentem. Összességében talán 30 percet töltött még bent a hús a sütőben.
Ezután levágtam a zsineget, hagytam hűlni, majd felszeleteltem. Szép göngyölt husit kaptam. Barackosat.
Habos krumplipürével tettem be apának.
12029733_961961393846645_1765903121387500432_o

És akkor most a gombás-csicseriborsós tekercs:

1 kg rövid karaj
1 szelet szalonna
120 gr konzerv csiperke
250 gr csicseriborsó
3 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dl fehérbor
só, bors, kakukkfű
1 tojás
5 dkg vaj

A hagymákat megtisztítjuk és apróra vágjuk.
A szalonnát felkockázzuk és egy serpenyőben kisütjük a zsírját.
A kisült kockákat kivesszük, majd a zsíron megdinszteljük a hagymát.
Sózzuk, borsozzuk.
A gombát és a főtt csicseriborsót, ami nálam üveges volt apróra vágjuk és a felaprított fokhagymával együtt a hagymára dobjuk.Megfuttatjuk az egészet, majd felöntjük egy deci borral, megszórjuk kakukkfűvel és hagyjuk, hogy elfője a levét.
Ezután hagyjuk hűlni kicsit, majd egy enyhén felvert tojást is keverjünk bele.

IMG_6547A karajt megmossuk és leitatjuk róla a nedvességet.
Lehártyázzuk és ha a végeiről nézzük, spirálisan szétvágva kinyitjuk a húst.
Nagyjából 1 cm vastag legyen kiterítve. Amennyiben úgy sikerült vágnunk, hogy néhol vastagabb, ott picit klopfoljuk ki, hogy azonos vastagságú legyen a hús mindenhol.
Sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát, majd elterítjük rajta a tölteléket.
A rövid oldalánál fogva feltekerjük óvatosan, ne préseljük ki belőle a tölteléket.
Ezután összekötözzük és az előzőleg a töltelék elkészítésére szolgáló serpenyőben (amit szárazra töröltünk) kérget pirítunk mindegyik oldalára.
Egy magasabb falú tepsibe rakjuk a húst, tetejére 5 dkg vajat teszünk, egy deci vizet öntünk alá.
200 fokra előmelegített sütőben lefedve 30 percig sütjük, majd fólia nélkül további 50-60 percig sütjük. A vége felé néha érdemes meglocsolni szafttal és löttyinthetünk alá újabb egy deciliternyi fehérbort is.
Kivéve a sütőből szeletelés előtt hagyjuk pár percet pihenni a húst, majd egy centis szeletekre vágva tálaljuk.

IMG_6555Köretnek tepsis krumplit készítettem és mivel visszamaradt sok szaft is, készítettem hozzá egy kis mártást.

Ehhez a szaftot átszűrtem egy kis lábasba és dobtam bele 5 dkg vajat.
Jól felforraltam és egy picit hagytam had sűrűsödjön.

Jó étvágyat!

Print Friendly, PDF & Email