IMG_2251[1]Ismeritek az (idén) 53 hetes perselyt?
Én tavaly elkezdtem, bár töredelmesen bevallom nem tudtam végig csinálni, azért az idő közben össze-össze gyűlt pár ezer forint olykor nagyon hasznosnak bizonyult.Idén is neki álltam. A szemfülesek láthatják is a perselyemben az első heti betétet! 😀
Két táblázatot hoztam nektek. Az elsőben 25 forint a kezdő összeg és annyival növekszik hetente, illetve amit én is csinálok, az 50-es léptékű.

Egy befőttes üveget kell csupán előkotorni a kamrából, kinyomtatni és ráragasztani a táblázatot és szépen gyűjtögetni.
Ha attól tartunk, hogy kivesszük idő előtt a pénzt, le is ragaszthatjuk a tetőt és vághatunk rá egy lyukat.

Az alábbiakban letölthetitek a persely táblázatokat.

Ez a 25-ös perselyhez való nyomtatni való (53 hetes):

Download

52 hetes a 2016-os évre:

Download

Ez pedig az 50-es. Én ezt csináltam tavaly is és idén is ezt fogom.

Download

52 hetes a 2016-os évre:

Download

Persze emellett külön gyűjtöm a 100-asokat és 200-asokat, de azt olyan agyag malacba, amiből csak a malac széttörésével lehet kivenni a pénzt. Így tuti nem járunk rá és akár egy nyaralásra való is összejöhet. Mindezt csupán a napi pénztárcaürítésnek köszönhetően, hogy ne vonszoljak magammal annyi fémet. 🙂

Használjátok egészséggel, gyűjtögessetek amennyit csak tudtok!

Print Friendly, PDF & Email