IMG_4536Végtelenül egyszerű, se főzni, se sütni nem kell. Tele van vitaminokkal, amolyan superfood, ismerjétek meg a chia magot.Nem is olyan rég elindult egy hullám. mindenhol a chia magról lehetett olvasni és ez kíváncsivá tett.Mivel Andinál is lehet kapni, rendeltem 10 dkg-t.

 

Kicsi zacskó érkezett, benne apró, fura magokkal. De nagyon tetszettek. Viszont reméltem, hogy semmibe nem kell nagyobb mennyiség, tekintve, hogy nem olcsó, ellenben kevés. 😀

Minél többféleképp szerettem volna kipróbálni és már az első teszt is elégedettséggel töltött el. 🙂
A chia pudingot készíthetjük bármilyen tejjel. Sima tehéntejjel, rizstejjel, mandulatejjel, kókusztejjel, ami van.
Az arányokat tekintve 1 a háromhoz. Vagyis egy rész chia mag, három rész tej. 1 evőkanál mag, 3 evőkanál folyadék.
Én egy pici verzióval teszteltem. 1 teáskanál mag, 3 teáskanál 2,8-as tej.
Nem ízesítettem, mert kíváncsi voltam az ízére. De lehet bele tenni vanília aromát, mézet, akármilyen ízesítőt, de ne kristályos formában. 😉
Hagyjuk állni, míg a magok megszívják magukat. Ami legalább 10 perc.

Feles poharakba, előételnek álmodtam meg, így a pohár aljába került a puding, rá pedig friss málnaszemek.
Nagyon finom, érdekes. Tulajdonképpen ízetlen, így bármilyen irányba el lehet vinni az ízesítését és az apró magok ropognak. Ha tovább állnak lehet ezt a roppanósságot elvesztik, de nekem ropogtak. Viszonyt finom volt! 🙂

IMG_4540

És mivel iszonyat egészséges, bátran fogyaszthatjuk. Mandulatejjel, eritrittel ízesítve akár.

 

NévtelenNévtelen

Print Friendly, PDF & Email