Olyan rég szerettem volna már elkészíteni ezt is. Most volt krémem és egyszer csak beugrott: legyen belőle fatörzs rolád.

IMG_2291

Nem egy bonyolult művelet, bátran állj neki.
Az én verzióm így készül:

6 tojásos kakaós piskóta és egy adag főzött csokikrém.

Piskóta:
6 tojás
6 csapott evőkanál kristálycukor
5 púpos evőkanál liszt
1 púpos evőkanál kakaópor (cukrozatlan)

Csokikrém:
25 dkg étcsokoládé
4 tojás
20 dkg kristálycukor
4 dkg kakaópor
23 dkg vaj

A piskótához a tojásokat a cukorral egyben felverjük, alaposan kihabosítjuk.
Ezután egy spatulával apránként elkeverjük benne az átszitált kakaós lisztet.
Ezt a masszát szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire egyengetjük és 180 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük.
Még melegen feltekerjük és feltekerve hagyjuk kihűlni.

A csokikrémet így készítjük:
A tojásokat egy lábasban a cukorral folyamatosan kevergetve addig kevergetjük, míg a cukor elolvad és az ujjad beledugva melegnek érzed. Fontos, hogy kevergesd, különben édes rántottát kapsz:
Ezt a meleg cukros tojást aztán habverővel addig habosítod, míg ki nem hűl.
A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, ha megolvadt, elkeverjük benne a kakaóport.
Ha kihűlt a tojásos hab, folyamatosan hozzá adagoljuk az apróra vágott vajat, majd a meleg kakaós csokoládéval simára keverjük. Ha maradtak volna vaj darabkák a krémben, a meleg csoki megoldja.

Vajtól függ, mennyire lesz folyós a krém.

IMG_2296

Ennek a krémnek a 80-85 %-át a kicsavart, kihűlt piskótán elkenjük, majd feltekerjük (eddig olyan, mint egy piskótatekercs) és a hosszú roládnak az egyharmadát srégen elvágjuk és a hosszabb tekercs oldalához illesztjük egy kis krémmel.
A maradék krémmel körbe kenjük a fatörzset, majd villával mintázzuk. Kakaóporral és ha szeretnénk, porcukorral szórjuk.
Díszíthetjük marcipán gombákkal, fagyönggyel.

IMG_2298

A receptet itt letöltheted és kinyomtathatod:

Download

Kövess a Facebookon is:

Facebook

10819087_10205091309303484_722854533_n

Print Friendly, PDF & Email