IMG_1586Ez maga a mennyei bűnbeesés. Szinte érzed, ahogy rakódik le a popsidra, miközben eszed. Viszont mindenképpen megéri egyszer kipróbálni! Aztán lehet próbálkozni ellenállni! 😉

Tésztához:
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
2,5 dkg porcukor
1 kis tojás felverve

Karamelles réteghez:
10 dkg kristálycukor
2 ek víz
75 ml habtejszín
5 dkg vaj
20 dkg pörkölt,sós földimogyoró még egyszer megpirítva
Ganache-hoz:
20 dkg étcsokoládé
2 dl tejszín
A liszttel elmorzsoljuk a hideg vajat, majd a cukorral és a tojással sima tésztává gyúrjuk.
Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük jó bő negyed órára, hogy a vaj kissé vissza tudjon szilárdulni.
Ezután kinyújtjuk vékonyra és kibélelünk vele a 24-26 cm átmérőjű  tortaformánkat. Az oldalára a karimát külön nyújtjuk, majd az aljához nyomkodjuk.

Pitesúlyt teszünk rá (ennek híján használhatunk lencsét). Sütőpapírt teszünk a tésztára és arra szórjuk a lencsét/babot. Hehe!
180 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütjük, majd levesszük a lencsét és hagyjuk még 5 percig odabent pirulni.
Ha kész hagyjuk kihűlni.

A karamellhez a cukrot és a vizet egy kis lábasba tesszük és kis rózsán melegítjük. Nem kell kevergetni. A tejszínt fél perc alatt mikróban felmelegítjük, majd mikor a karamellünk elkezd szép barna színt kapni, akkor nagyon lassan, apránként, folyton keverve hozzá öntjük a tejszínt.
Amikor egyneművé vált a tejszín a cukorral, akkor lekapcsoljuk és elkeverjük benne a vajat.
Ha sima, akkor az előre pirított és kihűlt mogyoróhoz keverjük és ezt az elegyet elegyengetjük a tésztán.
Hagyjuk kihűlni!

A ganachehoz a csokit egy tálba tördeljük, a tejszínt pedig egy kis lábasba elkezdjük melegíteni. Mielőtt elkezdene forrni lekapcsoljuk és nyakon öntjük a csokit. Addig keverjük, míg teljesen egynemű lesz. Picikét hagyjuk hűlni, de ne várjuk meg míg elkezd szilárdulni, majd ráöntjük a karamellás rétegre. Szépen elegyengetjük és hagyjuk az egészet hűlni.
Teljes kihűlés után tegyük hűtőbe, nagyon szépen szeletelhetővé dermed.

Már pusztán nézni is jó, igaz? 🙂 Hát még megkóstolni! 😉
Még több pite a blogon:
Print Friendly, PDF & Email