Ha mindig kifolyik sütés közben a sajt, akkor próbáld ki a módszeremet.

IMG_0367

Ismered az érzést, amikor végre rászánod magad, hogy sajtot panírozz és süss, majd sütés közben a drága töltelék kifolyik és oda a finom harapnivaló?
Hát én igen. Nagyon szeretem a rántott sajtot, de igyekeztem sokáig az éttermekben választani ebédre.
Sajnos megoldást nem jelentett az előre panírozott mirelit sajt sem, az is kifolyt, ha úgy tartotta kedve. Na de most…

Végy pár szelet olyan sajtot, ami keményebb és nem növényi eredetű. :3
Na jó, tulajdonképpen az eredete nem igazán számít ebből a szempontból, de az íze más.

Az alap ugyanaz, mint a rendes panírozásnál.
A maximum centi szélesre (de inkább fél cm) szeletelt sajtot lisztbe, tojásba és morzsába forgatjuk.
Én be szoktam sózni mindenek előtt picit a sajtot. Ettől kicsit megizzad, könnyebben tapad majd rá a liszt.
Tojásokat pedig alaposan felverjük egy csipet sóval.
Tehát. A sajtot lisztbe forgatjuk, majd a tojásba, morzsába. A morzsát jól rányomkodom a sajtra, szinte már-már ránehezedek.

Ezután ismét tojásba mártom és megint morzsába, amit megint jól rányomkodok.
Tuti módszer a dupla panír.
Esküszöm van aki duplán lisztezi, nekem így szimpatikusabb.

Ám a legbiztosabb, ha mindezek után egy alufóliával bélelt tálcára sorakoztatjuk őket, szintén alufóliával elválasztva és lefagyasztjuk.
A fagyasztott dolgokat könnyebb sütni, pláne, ha folyós a belső a panír alatt.

Forrósítsunk fel 1 liter olajat és mikor már jó forró egyenesen a fagyóból dobjuk bele (de csak óvatosan) a sajtokat. Mire a nagy hő elérné és teljesen megolvasztaná a sajtot, hogy kifolyhasson, addigra a panír szépen megpirul és szedhetjük is kifelé leitatni az olajat.

IMG_0368

Tökéletes!


Ha pedig már panírozunk és szezonja is van, vegyünk egy cukkinit is.

IMG_0149

Hámozzuk meg és daraboljuk kb. 1 cm-es szeletekre. Nem szükséges a magját kikaparni.

Besózzuk és hagyjuk állni, hogy kis levet eresszen. Aztán panírozhatjuk is. Liszt, tojás, morzsa. Akár a morzsát is ízesíthetjük fűszerekkel, én olykor a tojást szoktam.

Bő, forró olajban sütjük lassú tűzön, míg szép színt kapnak.

🙂
Baromira nem nehéz! 😀

IMG_0151

Hogy látod? Megéheztél?

Csatlakozz hozzám a Facebookon is.

ddddd

Print Friendly, PDF & Email