Nagyon szeretjük a croissant. Nekem a kedvencem a sajtos, de szeretjük baconnel vagy éppen csokisan is. Most sima, sajtos és sajtos-baconös készült.

IMG_0033

Nem éppen a leggyorsabb finomság, viszont előre is elkészíthető és akár másnap reggel frissen kisüthető.

Próbáltam.

Hozzávalók:
20 dkg langyos tej
2 teáskanál cukor
1 teáskanál só
20 g friss élesztő
50 dkg finomliszt
1 dl olaj
2 db tojás
12,5 dkg hideg vaj
1 db tojás a lekenéshez

bacon, (füstölt) sajt ízlés szerint

IMG_0026

Először a vajat tegyük be a hűtőből a fagyasztóba.
A lisztet egy tálba öntjük, közepébe mélyedést készítünk és beleöntjük a tejet, cukrot és elmorzsolva az élesztőt.
Hagyjuk, hogy az megkeljen.
Ezután elkezdjük beleöntjük az olajat és beleütjük a tojásokat, sózzuk és alaposan alaposan kidagasztjuk.
Ha elválik az edény falától készen is van.
Gyors kelesztőbenpikk-pakk a duplájára kelesztjük, ha nincs ilyenünk, kb. 40-45 percbe telik, mire megnő a térfogata.
Ezután 8 részre osztjuk, kivirgoljuk és hagyjuk 20 percet letakarva kelni.
Ezután cipónként haladunk. Az első cipót a tenyerünkkel kilapogatjuk. Nem túl nagyra. Erre reszeljük a vaj egyhetedét.
Erre kerül egy ismét kilapított cipó, rá vaj, a legutolsó cipóra már nem reszelünk vajat.
Kicsit összenyomjuk, majd ismét kelesztjük kb. 10 percet.
Ezután kinyújtjuk enyhén lisztezett felületen. Nagyjából fél méteres körré formáljuk, majd 12-16 cikkre vágjuk.
Én a sajt darabokat betekertem baconbe, a hosszabbik felére raktam a cikkeknek és feltekertem a kifliket.
Van, amelyikbe csak sajt került, van amelyik simán készült és van, amelyikbe úgy került a bacon, hogy hosszában a cikkre fektettem és úgy tekertem fel.
Sütőpapírral bélelt lemezekre tesszük őket tisztes távolságra, mert fognak még kelni.
180 fokra előmelegített sütőben alsó-felső sütéssel kb. 20 perc alatt sültek szépre.

IMG_0034

Megkenhetjük előtte egy felvert tojással őket, de anélkül is szépek lesznek.

IMG_0035

Ha szeretnénk reggelre frissen sütni, akkor tegyük egy tálcára (egymástól távolabb, mert fognak még kelni, ha akarjuk, ha nem), csomagoljuk folpackba és másnap reggel sütés előtt picivel vegyük ki a hűtőből, hogy ne a 10 fokról kerüljön a 180 fokra, hanem legyen ideje picit észhez térni. 🙂

IMG_0027

Nagyon finom péksüti, szívből ajánlom. 🙂
Ha tetszett a recept, csatlakozzatok hozzám a Facebookon is! 🙂

Névtelen

Forrás: ÉletInfó

Print Friendly, PDF & Email