Vettem végre egy fagyi gépet. Bár nagyon is megfeleltek úgy a fagyik, ahogy gép nélkül készítettem, de mégis eltökéltem tavaly, hogy biz’ Isten veszek egyet, ha lesz a Lidlben idén nyár elején.
És volt! 🙂
Azonnal be is tettem a tartályát a fagyóba.

Eper fagylalt
Eper fagyi bazsalikommal

Mert igen, a fagyi gépek nagy többségének a tartályát (ha nem mindet) előre le kell fagyasztani, vagyis legalább 24 órán át a fagyasztóban “kell” tartani.
Ugye, ha hagyományos módon, gép nélkül készítünk fagyit, akkor ahogy elkészült, dobozba töltjük. Majd fél-1 óránként alaposan átkeverjük vagy botmixerrel átnyomjuk az egész masszát. A cél, hogy ne legyen jégkristályos. Ha ezt nem tesszük meg, akkor jégdarabkás lesz.
A fagyigép ezt hivatott nekünk 30-40 perc alatt elvégezni.
A tartály hűti a masszát, közben a lapát folyamatosan keveri, és bár az oldalára odafagy a fagyi (ami sokakat zavar), semmit nem ront a fagyi minőségén.

IMG_9841

Tehát lássuk a receptet a szeder fagyi mintájára:

20 dkg eper megtisztítva
15 dkg porcukor
citromlé ízlés szerint
14 dkg joghurt (egy kis doboz)
1-2 evőkanál tejföl
2 dl habtejszín

Az epernek leszedjük a zöldjét, megmossuk, leszárítjuk és botmixerrel pürésítjük.
Ha nem akarjuk az eper magjait viszont látni a fagyiban, passzírozzuk át a pépet.
Hozzákeverjük a cukrot, citromlevet, a joghurtot és a tejfölt. Lehet csak joghurttal, illetve csak tejföllel is.

IMG_0962

A tejszínt habbá verjük. Ez állati tejszín esetében lehetetlen, csak ebbe nem gondoltam bele, mikor megvettem, így nem lett habos, de azért vertem kicsikét, hogy némi levegő kerüljön bele….
A tejszínt és az epres masszát összeforgatjuk.

IMG_0963
Most vesszük ki a gép tartályát a fagyóból és elindítjuk a keverő lapátot. A betöltő nyíláson át – eleinte lassan – csurgatjuk bele a keveréket, majd semmi dogunk nincs, mint megvárni, hogy kellemesen selymessé keverje a fagyinkat.

IMG_0964
Nekem 40 perc volt.
Elég híg maradt, de ez nem a gép hibája volt. A tartály jég hideg volt még háromnegyed óra múlva is, úgyhogy a fagyit műanyag dobozba átkanalaztam , ellötyköltem a hűs tálat és visszatettem a fagyóba készülvén a következő adagra.

IMG_9864

A leírásában az is benne van, hogy elképzelhető, hogy ilyenkor még nem kemény a fagyi, ha keményebben szeretnénk, tegyük a fagyasztóba. Én beraktam ugye műanyag dobozban és rá pár órára is gyönyörűen kanalazható, selymes, krémes fagyit tudtam adagolni, ami a sima, gép nélkül kevert fagyiknál azért nem működik. Általában azokat fogyasztás előtt 10-15 perccel ki kell venni, hogy picit melegedjen, hogy adagolni lehessen.

Szépen lehet kanalazni. Kávékaviárral és bazsalikom levéllel tálaltam.

Eper fagyi kávékaviárral és bazsalikommal
Eper fagyi kávékaviárral és bazsalikommal

A következő beszerzendő gép: az ostyasütő! 😉

Szóval pozitív élménnyel zárult az első közös élményünk Fuxival. 🙂
Megállapítom: szeretem! 🙂
Remélem sokáig készít nekünk finom fagyikat! Következőnek főzött fagyival próbálkozom. 😉

További fagyi receptek a blogon:

CSOKOLÁDÉ

VANÍLIA

ŐSZIBARACK

CITROM

GÖRÖGDINNYE

SZEDER

GRILLÁZS

NARANCS

Ha tetszett az eper fagyi, csatlakozz hozzám a Facebookon is!

facebook kép

Print Friendly, PDF & Email