IMG_7628Nagyon egyszerű, finom, de nem túl olcsó nassolni való ez a kis chipsecske. 🙂
Az édesburgonyáim utolsó felhasználási módja, vagyis a 3. verzió, amit batátából kipróbáltam.
Sülve valóban hasonlít a sült tökhöz az íze, ami nekünk nagyon bejött, de mégis olyan pikáns. Az elkészítését tekintve igazán egyszerű dolgunk van. Megtisztítjuk az édesburgonyát, majd vékony szeletekre vágjuk. Ezeket a szeleteket egy tálba tesszük és alaposan megforgatjuk egy kevés olajban úgy, hogy mindenhol érje az olaj őket.
Ezután egy sütőpapírral fedett tepsire tesszük a szeleteket és sózzuk, borsozzuk.
200 fokra előmelegített sütőben sütjük negyed órát, majd megfordítja újabb 5-10 percet.
Addig sütjük, míg szépen ropogósra sülnek, de figyeljünk oda, mert gyorsan meg tudnak égni és az égett batáta bizony nem finom batáta. 😉

Fűszerezhetjük ízlés szerint, szórhatjuk fokhagymával, szerecsendióval, amivel csak szeretnénk!
Jó kis házi nasi! 🙂

Print Friendly, PDF & Email