kollázs Szofika
Igen, tudom, hogy a szivárvány 7 színű, de nekem ez a torta most csak 6. 🙂 A kicsi lányom 29-én töltötte be a 2. életévét, amire aznap nem készítettem tortát, tekintve, hogy a szélrózsa minden irányába mentünk aznap. 30.-án szintén nem sütöttem tortát, mert aznap cukrász gyakorlatom volt és egész nap tortákat sütöttünk, így maradt a december 1.-je… viszont apa nem volt itthon, így hétfőn vágtuk fel. 🙂 Bonyolult a családi élet, de szeressük nagyon! 😀
Csecse kis 4-6 szeletes tortát készítettem hirtelen ötlettől vezérelve. Meg azért is ezt, mert szeretnék egy játékra nevezni, de ez most mellékes. 😛
Tehát HEPI BÖRSZDÉJ az én kisebbik nagy lányomnak! Drágaságomat mindenki felköszöntötte a nővére szülinapján – e hó 17.-én -, de annak is meg volt az oka. 🙂 Meg még úgysem tudja…ugyebár. ÉS! Idén volt az utolsó alkalom, hogy novemberben csupán 3 tortát készítek Nekik, hoppá! 😀 Jjövőre már Rékának is készíthetek az oviba is, tehát CSAK a lányaimnak CSAK a két születésnapra CSAK 4 darab tortát fogok készíteni KÉT hét leforgása alatt. 😀 Mekkora jó lesz má’! 😀 Főleg, hogy mindkettő majd találgatni fog, mit szeretne vinni. 😀 Imádni fogom, sejtem előre, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ezután is, hogy örüljenek! 🙂
14 cm átmérőjű mini tortához:
175 gr liszt
175 gr puha vaj
175 gr cukor
3 tojás
1 tk. sütőpor
csipet só
6 különböző színű ételfesték (piros, narancs, citrom, zöld, kék, lila)
Ganache:
200 gr fehér csoki
100 gr habtejszín
1 evőkanál margarin/vaj
A vajat a cukorral kikeverjük, egyesével beleütjük a tojásokat és alaposan elkeverjük.
Belekeverjük a vanília aromát és a csipet sót is.
Legvégül elkeverjük benne a sütőporral elkevert lisztet.
Lemérjük a masszát és 6 részre osztjuk.
Nekem 676 gramm volt a tészta, így 112-113 grammos részekre osztottam.
Mindegyikbe nyomtam 1-2 csepp gél állagú ételfestéket, majd jól elkevertem.Sütőpapírral bélelt tepsire 14 cm átmérőjű köröket rajzoltam. De csak 3-at egymástól “távol”, mert a vaj miatt tudni lehetett, hogy a tészta kissé terülni fog.
Tehát egyesével igyekszünk minél egyenletesebben elkenni a masszáinkat szorosan a körön belül maradva. 🙂
180 fokon 15-18 percig sütjük.
Ugyanezt a maradék 3 masszával is eljátsszuk.
Hagyjuk kihűlni, majd a tálat, amivel a 14 cm átmérőjű köröket rajzoltam a sütőpapírra ismét elővettem és a piskóta körökre tettem, majd körbe vágtam, hogy a szélét – ami kemény -, levágjuk és egyforma nagyságú piskóta tallérokat kapjuk.
Közben elkészítjük a ganache-t.
200 gr fehér csokit egy kis tálba teszünk. A tejszínt felforraljuk, majd leöntjük vele a csokit. Elkeverjük, míg teljesen fel nem olvad a csoki, majd elkeverjük benne alaposan a vajat is. Hagyjuk dermedni, akár hűtőbe téve.
Készíthetjük kevesebb tejszínnel, akkor szilárdabb krémet kapunk. De ennél a tortánál mint tudjuk nem cél a vastag krém.
Gyakorlatilag a legjobb ha alig látható réteget képez a szép színes piskótáink között, amolyan ragasztó funkciója van.
Legalulra kerül a lila piskóta, rá a kék, a zöld, a citrom, a narancs és a piros legfelülre. Közéjük tényleg csak nagyon vékony réteg krémet tegyünk.
Körbe is vékonyan bekenjük a krémmel és picit hűtőbe tesszük.
Ha a képen látható módon szeretnénk díszíteni, akkor kinyújtunk egy adag fondánt kb. 3-4 mm vastagra. A tálat ismét elő veszem és körbe vágom, majd a torta tetejére teszem.
Sütőpapírra is rajzolok egy 14 cm-es karikát, körbevágom és ráteszem a fondánra (ami a torta tetején van már) 1 muslincaf*ngnyi vajjal odatapasztva azt. 😉 Különben lemászik. 🙂
Én fehér fondánt tettem a tortára, majd rózsaszínnel burkoltam. Ennek igazából akkor van értelme, ha nem szórjuk tele a lyukat cukorral. 🙂
Szóval a maradék fondánt rózsaszínre festettem, majd beburkoltam a szokott módon a tortát.
A felesleget körbe levágtam, elsimítottam a tetejét, oldalát, majd bevágtam a torta tetejét függőlegesen úgy, hogy a szélektől nagyjából 2-2 cm távolság legyen. Ugyanezt megteszem vízszintesen és a két átlóban is. Ahogy vágjuk érezzük a sütőpapírt, csak addig vágjuk, ne erőszakoljuk, mert átvágjuk a papírt, ami szintén akkor gáz, amikor nem cukrozunk.
Kihajtogatjuk a háromszögeket, beigazgatjuk, az éleket kicsit lesimítjuk az ujjainkkal, megigazgatjuk, majd óvatosan kiemeljük a sütőpapírt.
Hogy ne essenek ki a cukrok én a krém maradékából kentem ecsettel a fehér fondánra egy keveset, majd arra szórtam a francia drazsét. Így egy része rátapadt, egy része pedig majd leesik, mert rá akartam szórni az egész zacskóval, csak így két rétegnyi cukor lett a tetején.
Hát ennyi. 🙂IMG_7061dfgsdhsdfh
Ui.: ételfestékből tényleg elég 1-1 csepp. Akinek nem fekszik az ételfesték használata, annak ajánlom figyelmébe, hogy léteznek ám természetes ételfestékek is, amiket akár webáruházakban is meg lehet rendelni. 🙂
A krém mennyisége pedig higgyétek el pont elég! 🙂 Ebből a tortából kb. 8 ember falatozhat vígan.
IMG_7056
És akkor most, hogy mindezt megbeszéltük, szeretném jelezni, hogy a tészta receptje Szofikától van, a krémet változtattam meg, mivel nem vagyunk krémsajt pártiak, ellenben nagyon szeretjük a fehér csokit, valamint szerintem ez megfelelőbb egy ilyen tortának tapasztó rétegek. 🙂 E jó hosszú magyar mondat után, ami valószínűleg nyelvtanilag nem helyes 🙂 szeretném benevezni a játékába ezt a művet. 🙂 Köszi, puszi! 🙂
További képeket a Facebookon a Szivárvány (mini) torta című albumban találsz.
Ha el akarsz borzadni, megnézheted az első szivárvány tortámat…..az nekem készült anno. És fejre is ejtettem. 🙂 Ez mindent elárul. Annál ez milliárdszor szebb és finomabb is. 😀
Kukkantsd meg!
Print Friendly, PDF & Email