IMG_0963Ez az, amit nem akartam elhinni először. Többek között azt sem, hogy ez finom is lehet.

Cukkini és kakaó….ajh. Hát a cukkini RÁNTVA JÓ, meg zsengén salátának, meg lecsóba, de nem SÜTEMÉNYBE!!!!
És mégis. A semleges íze miatt sokféleképp hasznosítható, nade erről meg kellett személyesen győződnöm. És bár nagyon finnyás vagyok és beszűkült látókörű (már az ételek terén), adtam egy esélyt ennek a fura, nem túl fotogén, konkrétan semmilyen sütikének.

Egy pozitívumot véltem felfedezni az egészben, hogy a kislányom simán megette ebben a formában a cukkinit. Persze a fotón szereplő egyed még tavaly készült és ebből adódóan a sztori is tavalyi, idén már ész nélkül tolta befelé mindkettő rántva ezt a fajta tököt is, de ilyen sütit valamiért nem kért többet a család. A feledés homályába veszett.

Ne értsétek félre, nem rossz, nem mondtam egy szóval sem. Csupán semleges (számunkra) az egész sütemény. Némi turbózás szerintem nem ártana neki, de én inkább a továbbiakban is rántom a cukkinijaimat. 🙂

10 dkg cukor
10 dkg vaj
2 kisebb tojás
10 dkg liszt
10 dkg darált mandula (vagy dió vagy mogyoró)
3 dkg kakaópor
1 púpozott tk. sütőpor
25 dkg reszelt cukkini
csipet só
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszeljük és egy picit megsózva állni hagyjuk.
A szobahőmérsékletű vajat és a cukrot habosra keverjük, majd egyenként belekeverjük az egész tojásokat.
Rászitáljuk a liszttel elkevert sütőport, a kakaót és a mandulát, egyneművé keverjük, majd beleforgatjuk  a cukkinit, aminek a levét előzőleg kinyomkodjuk.
A tésztát sütőpapírral bélelt kb. 30×12 cm-es (püspökkenyér) formában elegyengetjük, a tetejét éles késsel kb. 1 cm mélyen bevágjuk és 45 perc alatt megsütjük.
Forrás: Piszke
Print Friendly, PDF & Email