A mai nap nagyon különleges! Ma 10 éve annak, hogy az én életem párjával elkezdtünk “járni”! Igen, jubilálunk!!!!! 🙂 Jupííí!
Ezen a napon önző módon semmivel nem foglalkozunk, csak egymással. Ennek folyományaként ez is egy előre időzített bejegyzés, szó sincs arról, hogy eme jeles napon a gépnél ülnék és pötyögnék. 🙂

Mesélek egy kicsit, mi is fog ma történni. Ma a kicsi lányaink nélkül Pestre megyünk. Ott fogunk ünnepelni. Eredetileg vacsorázni mentünk volna a Larusba, de végül is úgy döntöttünk, hogy egy “fiatal korunkat” idéző vacsorát fogunk csapni, amolyan duhajkodós, dőzsölős és nem túl egészséges módon. Nade ne szaladjunk így előre. Kezdjük egy recepttel a történetet, merthogy nagy szerepe van az ünneplésben.
Ez a mézeskalács. Kitaláltam ugyanis, hogy a verset – amit annak idején neki írtam és már megfestettem decupage (ejtsd: dekupázs) képen is – ezúttal mézeskalács szívekre írom rá versszakonként és reggelről egyesével adagolom majd apának, szépen beosztva. Az utolsó szívvel pedig megkapja az ajándékát.

Tehát kellett egy tuti, de tényleg tuti mézeskalács recept. Mivel gyakorolni kellett, ezért már hetekkel a nagy nap előtt (fura ezt írni, mert semmi köze a valódi nagy naphoz, az esküvőhöz, de mégiscsak nagy ez a nap, mert manapság a fiatalok körében a 10 év együtt szerintem igenis szép idő!) belefogtam a tesztelésbe. Eddig ugyanis se finom mézeskalács tészta receptem nem volt, se azt nem tudtam, hogyan készül a tökéletes terülőmáz (a megnevezését sem tudtam idáig), írókázni pedig a mai napig nem tudok. 🙂

Ki más jöhetett volna szóba mézeskalács témában, mint Moha.
Ő mindent tud és a receptben sem csalódtam. Tökéletes!
Sütöttem tehát egy adagot és vártam a csodát. Fantasztikusak lettek, a terülőmázam is elsőre sikerült, aztán jött a mumus, az írókázás. Hát annál tényleg el kell találni a megfelelő arányokat, mikor eléggé folyékony, stb. Máig nem megy, de feladtam, jó a filc! 🙂
(Igen, filc. Az ICO sünis filcek ehetőek és megfizethetőek az ételfesték filcekkel ellentétben – bár olyanom is van. Meg lett kérdezve a gyártó! Nem mellesleg ők az egyetlenek, akik odafigyelnek, hogy gyerekbarát anyagokat használjanak a termékeit előállításánál.)

Na lássuk a receptet, ITT találjátok!

Nagyon szépre sültek. Hagytam kihűlni őket.

A következő képen az első terülőmázam és írókázásom látható. A versem 7 versszakos, de csak 5 szív van. Vajon miért!? 😀 A többit elrontottam, így gondoltam lerövidítem a verset….de nem voltam vele megbarátkozva. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy újra gyártsam őket. Vettem is 4 kg mézet, hogy legyen mivel gyakorolni (és persze előre gondolva a karácsonyi időszakra is).

A második eresztésnél úgy gondoltam, hogy pirosak lesznek a szívek, de hiába a piros festék, rózsaszínűek lettek…Nem baj, ez legyen a legkevesebb. A máz viszont most nem moha máza lett, hanem egy tojásfehérje porból (meringue powder) készült máz. Valahogy jobban tetszik, bár nagy különbség nincs köztük.
Ennek a receptjét ITT találjátok.
Az írókázás teszteléséhez viszont már nem volt türelmem, így filccel igyekeztem szépen felvinni a szöveget. Ám a filc vastagsága visszaütött, nem lett olyan szép, mint vártam, de olvasható, úgyhogy így marad. 🙂
A nagyobbik lányommal becsomagoltuk és elraktuk a szekrény tetejére pihenni a mézeseket.
Várják a megfelelő pillanatot.

Szóval kezdődik az adagolás már reggelről.
A programban van, hogy elmegyünk a Sziklakórházba, mert már olyan régóta el akartunk menni és Pesten élő pályafutásunk alatt (ami röpke 3 év volt) egyszer sem jutottunk el többek között oda sem (konkrétan sehova, dolgoztunk, hazautaztunk, dolgoztunk, hazautaztunk, még csak moziban sem voltunk). Natehát előreláthatóan az 5 órási csoporthoz csatlakozunk, majd a Lánchídon átsétálva megnézzünk a Holocaust cipellőket a Duna parton. Eleve a hídon séta érdekes lesz, mert a terhességeim óta iszonyatosan tériszonyos vagyok, pedig előtte az ég világon semmi bajom nem volt a magassággal. Remélem nem fogom végig azt érezni, hogy le akarok zuhanni. :S
Na, aztán egy nagy romantikus séta vár ránk erre-arra össze-vissza Budapest szívében. Az est zárása: Mekis bevásárlás dögivel, hányásig. Má’ bocs. 🙂 Otthon pezsgőzés dögivel, esetleg megengedhetünk magunknak egy palack Tokaji aszút, mert szeretjük, de nem szoktunk venni – az árára való tekintettel sem…Egy éjszakára újra “gondtalan fiatalokká” válunk (tudom, hogy nem vagyunk öregek, de a 10 évvel ezelőtti énünkhöz képest bizony sokat értünk)!

Másnap józanodás és hazautazás vissza a családi élethez. 🙂

És egy fontos momentum még estére: Budapest egy szép részén (még nem tudom hol) az utolsó mézeskalács szívvel megkapja apa a már említett ajándékot, ami egy fehérarany gyűrű. Nem nagy pukkanás, úgy értem, nem díszes, csicsás, stb, mattított, szép, szolíd…viszont rengeteg előkészület és utánajárás előzte meg, mire elkészítették, stb. A belsejébe bele vésve a nevem és a 2002-es megismerkedésünk dátuma.
Annak idején egymástól függetlenül vettünk egymásnak egy ezüst gyűrűt, erre (is) szerettem volna emlékezni ezzel, de már egy értékesebb, jelentőségteljesebb formába öntve. A munkájából kifolyólag nem hord gyűrűt, amit abszolút megértek – ennek ráadásul még súlya is lesz és vastag is, széles is… – és az aranyat sem szereti, de ha fehérarany, akkor az már majdnem ezüst :D,  így mint az óráját ezt is csak különleges alkalmakkor fogja viselni. Nagyon fog örülni neki (remélem)!
Semmiféle eljegyzésről szó nincs, egyszerűen csak egy édes emléket szeretnék új, időtálló formába önteni ezzel. Semmit nem kapkodtunk el, így ahogy nézem az esküvőt sem fogjuk. 🙂
Nem baj, így van ez jól.

Egyébként is remélem, hogy még legalább 7x ennyi időt töltünk el békességben, szeretetben együtt, szerető családként, szóval Boldog Évfordulót nekünk, ha kijózanodtam jövök. :DDD

Print Friendly, PDF & Email