IMG_0642 (2)

Férfiaknak tortát készíteni szerintem nem egyszerű. Nem lehet úgy díszíteni, mint egy nőnek, sőt a téma sem mindegy. Nem igazán lehet habos-babos, bár ennek a mostani torta némiképp ellent mond. 🙂
Tehát, sógorom szülinapja közeledett és hetekkel előtte láttam egy képet ilyen színátmenetes tortáról. Nagyon tetszett, el kellett készítenem valakinek valamikor és mivel nem nagyon sikerült dűlőre jutni a családdal, milyen torta legyen, ő pedig csak a motor tortát hajtogatta, így arra jutottam, hogy elkészítem neki a színátmenetes tortát valahogy belecsempészve a dekorba a motort. Neki egy Suzuki GSX-R típusú motorja van kék-fehér-ezüst színben.
A torta minden porcikájában a motor színeit szerettem volna visszaadni.
Legelőszöris egy héttel a torta készítése előtt elkezdtem a motort a tetejére. Levágtam egy adag fondant és (utólag már tudom, hogy ott hibáztam, hogy át sem gyúrtam) csak simán kezdtem faragni úgy ahogy volt. Próbáltam csak a formát visszaadni, elég nehéz és macerás volt és igazából én nem vagyok az a modellező alkat.

Hát sikerült, amennyire sikerült. Az is szempont volt, hogy ne kelljen egészben elkészíteni, így azt találtam ki, hogy csak a motor eleje lesz elkészítve és úgy fogom a tortára helyezni, mintha az éppen előtörne a habtengerből. Nem, nem süllyed, előtör. 🙂 Igaz ez csak nézőpont kérdése.
Plusz, hogy legyen benne némi csavar, ezért a motor tankján egy szívószálat vezettem át, ami egy a torta belsejébe elrejtett pálinkával töltött kinder tojásban végződött és arra hivatott, hogy az ünnepelt kilopja az üzemanyagot a tankból mielőtt meglovasítaná a motort a tortáról, hogy felvághassa. 🙂 Nekem nagyon bejött az ötletem éshát sikerült is szerencsére megvalósítani. 🙂

Szóval a témához mérten a piskóta kék lett, a krém fehér. Nevezetesen fehércsokis tölteléket kapott, amiről hamarosan egy külön gyűjteményben olvashattok – már a receptről, amiért hála Nudleee-nak. 🙂

Na tehát, amint elkészült a motor forma, igyekeztem kifesteni több kevesebb sikerrel, majd némi száradást követően a helyére került. Egy hurkapálca állt még ki a sejhajából neki, minek célja, hogy stabilabban tartsa magát a tortában a motor.

Kívülről úgy gondoltam színezett tejszínnel fogom bevonni a tortát. Hát……..mit mondjak, ha valaki erre adja a fejét, akkor az ne tejszínnel tegye. Keverjen vajkrémet vagy icingot, valamit, csak ne tejszínt.
Tartja magát gyönyörűen, de valahogy a színezék elkezd vándorolni. Ezeken nem látszik szerencsére és nincs is róla kép, de másnapra a maradékon a szín elkezdett “lecsúszni”…Nem tudom elmagyarázni, nem volt szép és egyébként nem is jól lehet formázni az egészet, azért is lett ilyen, amilyen. Macerás elkészíteni, de nagyon tetszetős a végeredmény. Nekem legalábbis nagyon tetszik.

A technikához fűződően mutatok egy képet, hogyan készül, nem magyarázom külön a képek magukért beszélnek:

És akkor az ünnepelt ebben a formában kapta meg a tortát, végülis azt kapta, mait akart, hát a motor olyan, amilyen, tőlem ennyi telt (meg akartam venni játékboltban, de nem volt ebben a színben persze). 🙂

Itt már javában lopta a benzint a suttyója. 🙂

Aztán szeletelt. 🙂

Ott ficereg a rejtett tank. 🙂

IMG_0649 (2)

Hát ilyen volt a sógoromnak készített torta, szerintem nagyon jó lett ahhoz képest, ízre tökéletes volt, nagyon ízlett.

További képeket a Facebookon a Sógorom tortája című albumban találsz.

Print Friendly, PDF & Email