Újra itt vagyok, visszatértem, nem kis tervekkel, nagyon körvonalazódó alkotásokkal…
Hogy úgy mondjam egy előre be nem jelentett nyári szünetet tartottam, amit főleg a nagy melegnek tudok be. Egyszerűen nem tudtam a gép elé ülni, mert gyerekbarát laptopot vettünk, aminek a kezelő felülete nem melegszik, a forróságban az egész gép 1 óra működés alatt tűz forróvá vált, szóval nem igazán erőltette egyikünk sem a blogolást. Meghát a nagy melegben igazán nem is volt kedvem semmit csinálni, csak ímmel-ámmal, de ezt nem is ragozom tovább. Lényeg, hogy a medencézés és a laptop összeférhetetlenek voltak. 🙂
DE! Újra itt vagyok és azért sok dolog történt az elmúlt időszakban, sok recepttel vagyok adós, szóval mostantól igyekszem nagyon. 🙂

Kezdjük egy elmaradt bejegyzéssel. 🙂
A bejegyzés már egy ideje megíródott, jelzem mindez 06.28-án történt. 🙂

A Floriol átadóra (végre) 1 óra késéssel értünk oda, dehát nem tudtam mit tenni a dugók ellen, viszont végre ezt is letudtuk.

A címketerveket megkaptuk megörökítve.
2012 szeptemberétől keressétek az üzletekben!
A két mentortól kapott dedikált szakácskönyv.
Dórától
Esztertől
Hogy haza tudjuk vinni a könyveket szütyő.

A játékszabályzatban található kiírás ellenére a 12 liter olajat nem kaptuk meg…most mit mondjak!?

Idézem:
“A nyertes csapat tagjai a hírnéven, élményen és értékes konyhai tapasztalatokon túl megkapják Lila Füge szakácskönyvét, Fűszer és Lélek szakácskönyvét, két-két palack Floriol Evitaminnal étolajat, Floriol Sejtőr étolajat, Floriol Omega 3&6 étolajat, Floriol Mediteran étolajat, Floriol kevert olívaolajat és Floriol extra szűz olívaolajat magába foglaló Floriol csomagot, illetve a győztes csapat receptjei felkerülnek a Floriol napraforgó étolajak címkéire is.”

Az utóbbi időben a versenyek kiírását egy az egyben nem tartják be a szervezők. Van aki teljesen felrúgja, van aki csak részletekben. Meg sem lepődöm. Igazából ne értsetek félre, hálás vagyok és nagyon örülök így is a nyereményeknek, csak tudjátok amikor az ember rákészül (mert miért ne, hiszen a nyeremény listán vannak az ígért dolgok és nincs szó olyanról, hogy annak változásának a jogát fenntartják), akkor számít rá és mikor nem kapja meg csalódik. Mindenki így lenne ezzel, természetes reakció. És 12 palack olajnak nem kis ára van!!! Ez nagy könnyítés lett volna szerintem mindannyiunk pénztárcájának.
Ezért (is) küzdöttünk a verseny alatt…és végül nem kapjuk meg. Igaz MINDENKI (nem csak a nyertesek, hanem minden párbajozó) kapott 6 palackkal a főzés végeztével, de nem ez volt a játékszabályban és ha azt a 6-ot le is számítjuk még a maradék 6 palack is nagyon jól jönne….
Ezeket a dolgokat nem tudom hova tenni, egész egyszerűen csak megállapítom, hogy hiába küzdesz teljes erődből heteken/hónapokon át, a mai világban egyre nagyobb az esélyed arra, hogy a felét sem kapod meg annak, amit ígérnek. Ők használnak Téged….kihasználnak, hogy reklámozd őket és így köszönik meg.
A Floriolos verseny miatt a Facebookon sokan támadtak minket, de személy szerint engem rengetegen. Sok mindent kiálltam azért, mert gyakorlatilag megállás nélkül ingyen reklámot szolgáltattam a cégnek annak reményében, hogy nyerünk és könnyítek a családi kasszán ennyivel is, és akkor ez a vége. Ráadásul már majdnem 3 hónapos csúszás volt az átadásban (persze Dóra szült, szóval ezt megértem, nade 3 hónap!?).
Nektek erről mi a véleményetek????

Őszintén megmondom én nem véletlenül versenyzek. Javában olyanokon indulok, amik hasznosak a számomra, tehát vagy olyan dolgokat nyerhetek, amik hiányoznak a konyhámból, vagy olyanokat, amiket megnyerve pénzt spórolok meg magunknak a következő bevásárláskor, ami hasznos, ami segíthet nekem fejlődni, tovább lépni, stb. nem ész nélkül nevezek mindenhova.
Itt van pl. a Nagykörű cseresznyetortája verseny. Nagyon tetszik, már az elején kiötöltem mit készítenék, de hiába minden, nem neveztem, mert ha nyertem volna 1 éjszakáért rángattam volna az egész családot le messzire a Tisza mellé és ezt nem tehetem meg…nagyon sokban is lett volna és akkor nyerjen olyan, aki ezt ki is tudja használni….
Na, értitek, nem ragozom tovább.

Végre eljutottam a Sas utcába is a csokiműhelybe. 🙂 Úgy örültem. Berobbantam az utalványommal és nem is töltöttem bent sok időt, megvettem amit akartam (Csokoládé kiskönyvtára) és még hozzá csaptam 30 dkg étcsokit, hogy ha egyszer hűvösebb lesz 1 adag bonbont megcsinálok én is végre, nehogy elfelejtsem, hogy kell. 🙂 Igaz apa azt mondta jövőre berak egy klímát. 🙂 Hajrá apa! 🙂 (Most is azt mondta, szóval jövőre klímám is lesz- nem hagyományos módon, még jó, hogy víz-, gázszerelő, plusz ha Maurice-ék segítenek, akkor egyből Belgiumból a Callebautból jön majd hozzá a csokika ellátmány. :D)

Nem messze a Garibaldi utcába kellett menni a nyeremény tortámért: narancsos csokoládétorta a Mannatural-tól. Jött a meglepi: formában adják, azért pedig 2000 ft betétdíjat ki kellett fizetnem, amit aztán ha visszaviszek visszaadnak. Hát szerintem arra apellálnak, hogy nem viszem vissza, de vissza fogom egy tojás alakú formáért 2000 ft-ot nem fogok csak úgy hagyni. Megfordult a fejemben, hogy ott hagyom a tortát is, de érdekelt, milyen.
Őszintén? Nem akarom megsérteni őket, de valami borzalmas volt. Egy az, hogy tortát még 9 felé vágva nem láttam soha. A másik, hogy az íze, állaga egyszerűen szörnyű volt. Kinézni szépen nézett ki, dehát….paleo, nyers, cukormentes, nem tudom én…attól még lehet finom, hát ez nekünk nem passzolt (én kiköptem). És belegondolva ha valaki ilyet vesz: egy szelete 500 ft, ami 9 szelettel számolva 4500 ft+ felszámolják neki a 2000 ft-os formát. 😀 Viccel, 6500 ft-ért hoz el egy ilyen ehetetlen tortát……
(Az útiköltséget, hogy elmentem érte nem számolom, mert volt arra dolgunk.)
Szóval a szeletem a kukában végezte, apa azt mondta csomagoljam be neki másnap melóba a többit. Megkóstolta ott, kiköpte, aztán elkezdte szétosztogatni, de hozzátette, hogy nem az én művem, ezért mások kemény ezreket perkálnak le és Pestről van a torta. Mindenki kidobta. :S Hiába no, mi (vidékiek) nem szeretjük az ilyeneket, bánom nagyon, hogy nem hagytam ott….

Aztán megérkeztem a Russel Hobbs nyereményeim is:

Futura kávéfőző

Mivel digitálisat kértem és egy baki folytán nem azt kaptam, hanem egy simát, ezért a hölgy nagyon kedvesen felajánlotta, hogy maradjon meg és választhatok mellé valami mást, amit szeretnék. Így vacilláltam az aprító és a kézimixer között, megírtam a hölgynek. Megkaptam mind a kettőt. Amikor írta, nagyon megörültem és alig vártam, hogy a kezemben tarthassam őket! 🙂

Desire kézimixer
Allure aprítólabda
És nyertem még egyet, így választottam egy digitális főzőt.

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy apának nem tetszett, hogy az aprító labdát kértem, mert minek, van aprítónk, stb. És olyan nagyot csalódott benne kellemesen, hogy elképesztő! Ez itt nem a reklám helye, én nem kapok szponzor termékeket, se pénzt ezért, de ezt el kell mondjam, mert én sem hittem, hogy ilyen jó lesz ez a cucc: konkrétan 2 mp alatt felaprítja a hagymát is, stb…babakaját is abban csinálok, iszonyat tutin aprít! Baromi gyors, praktikus és olyan könnyen tisztítható, hogy el sem hiszem. Konyhám legjobb képe lett (bocsi Kenwoodkám, lassan lecseréllek egy Kitchen Aidre úgyis)! 😀

Mindemellett egy kis beszámoló is kikerült a Donna.hu-ra a Zila díjátadóról, amit ITT olvashattok.

Print Friendly, PDF & Email