Kakaós tortalapok, tömény, finom csokikrémmel töltve.

4 tojásos kakaós tortalapot sütöttem egy 38×22 cm-es tepsiben.

Hagytam kihűlni, addig egy papírra megrajzoltam, nagyjából hol kellene lefaragnom a tésztából.

Ezután 3-ba vágtam az egészet, megtöltöttem és körbe kentem a csokikrémmel, amiből dupla adagot készítettem.

Annyit hagytam a krémből, hogy majd a melleket is körbe tudjam kenni.
Két adag fondant-t készítettem. Egyikhez adtam 3 csomag 3 in 1 kávéport és egy pici kakaót, a másik adagot elosztottam és külön színeztem feketére, pirosra (ami rózsaszín) és hagytam fehéren is.
Egy egy tojásos kakaós piskótát azért még sütöttem egy 20 cm-es tortaformában, hogy legyen elég anyag a mellekhez.
Aztán amikor kicsit megdermedt, ráraktam a melleket, faragtam, stb., majd bevontam csokival és megint hűtöttem.
Eztán jött a borítás. Féltem egyben beborítani a testét, ezért fentről kezdtem és a mellek alatt borítottam először testszínűre. Aztán a hasát. Meg lett az eredménye, csúnyán illesztettem a kettőt és maradt ott egy kis gyűrődés vízszintesen. :S
Ezután jött a ruha, a nyaklánc, a szegély.
A feketével annyi bajom volt, hogy az nagyon fogott. Nem tudom, miért, de az agyamra ment. Akárhova tettem fogott…

A köldökének karalábé vájóval csináltam félgömb alakú mélyedést a piskótába. 🙂
Ismét nem olyan lett, mint szerettem volna, de ezt már-már megszoktam. Azért nem rossz, nem?
Hagynom kellett hűlni, hogy száradjon egy kcisit, mert a mellére a tetoválást frissében nem lehet rárakni.

Aztán éjjel 3/4 11-kor elérkezett az idő és befejeztem. 🙂 Hát a fekete ételfesték filcnek a tűhegye nem nagyon akart működni sajnos, ezért a vastagabbal kellett dolgozzak, így nem lett annyira szép. Plusz a nagy szilikon mell és a bimbi is útban volt a kezemnek, merthát nem tudtam kicsit stablilizálni sehol…úgy féltem, hogy elrontom vagy valami…de csak leírtam. Nem tudok szépen cicomázott betűket írni, az a baj, nade majd ráállok arra is! 🙂
A medálba belekerült a 31-es szám is, mehetett a hűtőbe.

Hogy miért ez? Nem tudom. 🙂

Hegyek-völgyek között 😀

3,6 kg volt a torta és mint mondtam kb. 38×22 cm.

Volt már egy cicis tortám, neki ilyen alakja volt és apósom kapta szülinapjára tavaly. Lassan egy éve lógok a róla szóló poszttal, de hamarosan meglesz! 🙂 Addig is itt egy kép róla:

Print Friendly, PDF & Email