Edit oldalán láttam ezt a tortát és nagyon megfogott. Imádom a színes dolgokat, ez a torta meg hát az! 🙂 Gyerekeknek is nagyon jó születésnapra, stb.
Gyakorlatilag színes piskóta némi ganache-al töltve, körbekenve.
Már nem is emlékszem, de talán 5 tojásos piskótát csináltam. 4 evőkanalanként színeztem, így 6 szín lett belőle. (Tudom, hogy csak 5 van a képen, a 6. már sült.)

Ilyen formában sütögettem őket, darabját 10-12 percig közepes lángon.

Azért ezek a színek engem magukkal ragadtak! De ha tudom, hogy a piros és a rózsaszín piskóta tésztába keverve majdnem ugyanúgy néz ki, akkor feketét csinálok! :S

Ilyen lett összeragasztva. A ragasztáshoz épp csak egy lehelet Ganache-t használtam, épp felverve.
Azért karistoltam le félkörre a két végét, mert az eredeti elképzelés az volt, hogy a tetejére fondantból szivárványnak mintázom, aztán ez megváltozott…előre még nem is sejtettem, hogy a következő ötletemet meg a sors húzza keresztbe.

Tehát a szivárványozás helyett teljesen felvertem a ganache-t és lehűtöttem. Majd ezzel körbekentem a tortát, a tetejére raktam egyszer megmaradt próba virágokat, az oldalán meg megpróbáltam én kosárfonó díszítőcsővel díszíteni. Nem mondom, hogy csodás, de tűrhető lett elsőre ahhoz képest, hogy azt se tudtam mi fán terem a habzsák.

Tudom, hagy némi kívánni valót maga után… Aztán megpróbáltam átemelni óvatosan egy nagy pengéjű kést és a kezemet használva a végleges táljára (mert ugye nem azon díszítettem, mert nem akartam “körbekoszolni”), amikor is lefordult róla, kicsúszott a kezemből és fuccs a kosárfonásnak. Mérges lettem nagyon! :S Hát elsimítottam az összes felét, de már dühömben és visszaraktam rá az éppen maradt virágokat.

Most élvezi a hűtő társaságát, holnap vágjuk fel, engem a belseje érdekel. Igazából ez nem egy olyan torta, amit nagyon tölteni lehet, hiszen akkor nem lesznek a színek közvetlen egymás mellett, úgyhogy ez csak egy érdekesség. Persze azért a piskóta a csokival nem utolsó ízvilágként! 🙂
És íme szeletelve:

Print Friendly, PDF & Email