Lapcsánka vagy krumplibaba ki hogy hívja, ezer meg egy neve van. Én tudtam, hogy utálom, mert kiskoromban egy nyaralás alkalmával rosszul lettem tőle, így azóta a szagát sem bírom elviselni, most apa mégis ezt akarta kikísérletezni…még sose csináltunk.1 kg burgonya, 50 dkg liszt, só, olaj. Vagy ezek arányosan csökkentett tört része.
A burgonyát meghámozzuk és lereszeljük.
Ezután hozzáadjuk a lisztet és alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a sót is. Serpenyőben olajat forrósítunk, majd kanál segítségével beleteszünk egy adag tésztát.
Az olajban lángos formára lapítjuk és megsütjük.
Ha kész, lecsepegtetjük róla az olajat és tálalhatjuk.
Hát nekem kemény lett, de az íze határozottan lapcsánka íz volt…mondjuk ettem belőle. Kevertem még bele 5 fej nyomott fokhagymát és egy kis borsot is.

Apa pedig azt hitte ezzel a módszerrel éri el ugyanezt és bőszen neki állt:
A GBB-ből maradt krumplik kikapart belsejéhez lisztet kevert (amennyit felvett) és kisütötte. Az eredmény: krumpligombóc főzés helyett sülve, puha, krumplis burgonyapuffancsok. Ehető, nem rossz, de ízesíteni elfelejtette ám. 🙂

Ím a burgonyapuffancsok! 🙂

Print Friendly, PDF & Email